2016.12.01. Adventi matematika a Fáyban

A Fáy 9. évfolyamos tanulói Mathe im Advent elnevezésű nemzetközi matematika versenyen vesznek részt, amelyet a Német Matematikusok Társulata (DMV) és DFG-Kutatócentrum MATHEON munkatársai találták ki azzal a céllal, hogy a matematika sokszínűségét játékos versenyfeladatokkal mutathassák be a diákoknak.

Az adventi matematikaverseny nemcsak feladattípusai miatt rendhagyó, hanem digitális mivoltából adódóan is. A versenyben résztvevő diákok az adott napra kitűzött feladatokat egy digitális adventi kalendáriumban találhatják meg. Ez az adventi kalendárium igazából egy digitális városka, melynek épületei az adventi kalendárium ablakainak felelnek meg. Az egyes „ablakok” mögött pedig december 1-től december 24-ig minden nap reggel 6.00-kor találnak a diákok egy karácsonyi mesébe ágyazott matematikafeladatot, melynek megoldására az adott napon 23.00-ig van lehetőség.



A versenyben részt vehetnek tanulók egyéni versenyzőként, vagy akár teljes osztályok is. A diákok koruknak megfelelően a 4-6. osztályos, valamint a 7-9. osztályos kategóriában versenyezhetnek.


A 2016-os Mathe im Advent-re a világ 39 országából 107005-en jelentkeztek. A versenyen Magyarországról két iskola vesz részt, melyek közül az egyik a Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakgimnáziuma. A Fáyból 24 tanuló oldja meg december elsejétől folyamatosan a feladatokat. A résztvevő diákjaink a két tanítási nyelvű közgazdasági osztály tagjai, akik a versenynek nemcsak matematikai részéből profitálnak. A fáysok lelkesedését tükrözi, hogy hétvégén is rendületlenül megoldják a feladatokat.

A fáys csapat az 5. helyezést érte el a nemzetközi megmérettetésen.

A versenyt támogatják:



vissza...