2012. 11.09. Kortárs irodalmi vetélkedőn vettek részt diákjaink

Az idei tanévben először a Fáy diákjai is részt vettek a Kortárs irodalmi vetélkedőn. A verseny témája Tóth Krisztina költői/írói munkássága volt, különös figyelmet szentelve a Magas labda című verses-, valamint a Vonalkód című novelláskötetnek. A megmérettetés két fordulóból állt, és iskolánként maximum két csapat indulhatott. A Fáyt Végh Boglárka tanárnő felkészítésével a 12.E diákjai képviselték: Bősze Dóra, Nyers Aletta és Radics Klaudia; valamint Csákány Martin, Lőcse Norbert és Orbán Krisztián. Az írásbeli fordulóra október 25-én az Eötvös Gimnáziumban került sor. Összesen 18 csapat indult a megyei szintű versenyen, és közülük a legjobb 6 jutott tovább. A lányok sajnos néhány ponttal lemaradtak, és a 8. helyen végeztek, a fiúk viszont az 5. helyen fordultak a döntőbe.

November 9-én Győrben, a színház Kisfaludy Termében, a Győri Könyvszalon programsorozat részeként került sor a döntőre. A verseny előtt Tóth Krisztina verseiből készült irodalmi összeállítást hallgathattak meg a tanulók és a kísérő tanárok. A Radványi-Balog-Borzsák trió megzenésített költeményeket énekelt, a szerző pedig felolvasott néhány verset, egy-egy jellemző történettel, a művek keletkezési körülményeivel fűszerezve azokat.


A Fáy döntőbe jutott csapata: Csákány Martin, Lőcse Norbert, Orbán Krisztián


A műsor után kezdődött a verseny, amelynek gerincét az előzetesen elkészítendő feladatok adták. A diákok bemutatták József Attila Születésnapomra és Tóth Krisztina Futrinka utca című versének összehasonlító értelmezését halmazábra formájában, készítettek képregényt az Egy boszorka van című novella alapján, és dramatizálták az Életvonal című novella egy részletét. Szoros küzdelemben végül 6. helyen végeztek a fáysok.


A zsűri, amelyben helyet foglalt a szerző, Tóth Krisztina is (középen)

vissza...