2016.09.23. Holokauszt emlékkonferencián jártunk

2016. szeptember 23-án rendezték meg Sopronban A holokauszt emlékének pedagógiai dimenziói elnevezésű nemzetközi konferenciát. Az esemény létrejöttében nagy szerepet vállalt Dr. Chava Baruch, a  Yad Vashem közép-európai részlegének a vezetője, Robotka Csaba történelemtanár és Tárkányi Sándor építész.

A konferencia megnyitója után számtalan nívós előadást hallgathattunk meg. Az előadók pedagógusok voltak, akik megosztották gondolataikat a témával kapcsolatban a hallgatósággal, és bemutattak általuk használt és jól működő pedagógiai módszereket is. Hallottunk szívszorító személyes történeteket, de hasznos tanácsokat is a tanítás-tanulás folyamatának eredményesebbé tételéhez.

Bár a téma komoly volt, az előadók egyéniségükből adódóan jól oldották a hallgatók esetleges feszültségét. Személyes tapasztalataik megosztása egyes problémák megoldási javaslatairól csak szorosabbá fűzte az előadók és a hallgatók közötti kapcsolatot.

Az előadások végeztével közösen átvonultunk az Új utcába, ahol megtekintettünk az Elfeledett soproniak című kiállítást, melynek anyaga a helyi események pontosabb megértéséhez visz közelebb. A középpontban a soproni zsidó családok személyes tragédiája, vesztesége áll.

A kiállítás megtekintése után kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen az előadók és a közönség aktív tagjai megvitathatták a holokauszt témájának feldolgozási módszereit.

A rendezvény fő célja az volt, hogy megismerjük a soá oktatásának lehetőségeit és nehézségeit, továbbá hogy a pedagógusok megoszthassák egymással gondolataikat, tapasztalataikat.

Színvonalas, jól szervezett rendezvényen vehettek részt a Fáyból Végh Boglárka tanárnő és négy történelem iránt érdeklődő diák: Csiszár Dóra, Csiszár Panna, Sárközi Réka és Pintér Patrik.  

Pintér Patrik

vissza...