Duális partnerek
Kik a duális partnerek?
Duális partnereink közé olyan üzemek és vállalkozások tartoznak, amelyeknél a szakmai oktatásban részt vevő diákok az általuk választott iparhoz/piachoz kötődő új technológiákat, trendeket és sztenderdeket ismerhetnek meg, szem előtt tartva a XXI. századi gazdasági változásokat. A duális képzőhelyek nyilvántartását a Gazdasági Kamara vezeti. A duális partnernél lehetőség nyílik az iskolákban megszerzett ágazati alaptudással duális szakirányú oktatásban részt venni, ahol a diákok a programtantervben meghatározott szakmai ismereteket sajátítják el. A képzés konkrét termelési és szolgáltatási helyszíneken zajlik, amely által korszerű gyakorlati tudás szerezhető meg.
Miért jó lehetőség neked, hogy jelentkezhetsz egy partnerhez?
A duális szakképzésnek sok előnye van a tanulók számára, hiszen valós gazdasági környezetben tanulhatnak és modern, ismereteket szerezhetnek. A duális képzésben részt vevő vállalat szívesen foglalkoztat olyan munkavállalót, aki a gyakorlati helyszínen sajátítja el a szakmához szükséges tudást. A tanuló a képzés alatt vállalati projektekben vesz részt, megismeri a vállalat által alkalmazott technológiákat, és gyakorlati tudását az elméleti oktatásban is kamatoztathatja. Az adott szakterületen a legjobb szakemberektől, vállalati környezetben sajátíthatja el jövőbeni szakmája alapjait. Mindemellett a duális szakmai oktatásban részt vevőket legalább 100 ezer, legfeljebb 170 ezer forint összegű munkabér illeti meg, ami önálló jövedelmet jelent a diákok számára már a tanulmányok alatt.
Miért jó ez a cégeknek?
A cégek számára a duális képzés hosszú távú befektetés, mert így állandó kapcsolatban lehetnek jól képzett pályakezdő szakemberekkel, akikkel már tanulmányaik során partneri együttműködés alakul ki. A diákokat még jobb teljesítményre ösztönözheti a tanulásban az, hogy tanulmányaik végén, ha jól teljesítenek, egy biztos munkahely várja őket.
Miben tér el ez a képzés a hagyományostól?
A hagyományos képzésben részt vevő diákok – számos szakma esetében – tanulmányaik végeztével kerülnek kapcsolatba az általuk választott cégekkel. A duális képzésben viszont már a tanulói évek alatt lehetőségük nyílik gyakorlati és szakmai tapasztalatot gyűjteni, akár annál a vállalatnál, ahol később el szeretnének helyezkedni.
Partnerek teljes listája a 2023/24 tanévtől
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2FAuchan_e1f7a96e49.png&w=256&q=75)
AUCHAN MAGYARORSZÁG Kft.
9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 35.
Kulcsár Beáta
duális kapcsolattartó
2 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2FCitsop_4ec6dcfdbb.jpg&w=256&q=75)
CITSOP-CAR Kft.
9400 Sopron, Boldogasszonyi u 15.
Süle Lajos
ügyvezető
2 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2Felzett_6b3fa3c771.jpg&w=256&q=75)
ELZETT SOPRON Kft.
9400 Sopron, Csepel út 3/a
Balogh Ilona Renáta
programozó logisztikus, EKÁER ügyintéző
1 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2Fgysev_cargo_961b7946a3.jpg&w=256&q=75)
GYSEV CARGO Zrt.
9400 Sopron, Mátyás király u. 19.
Horváth Irén
duális kapcsolattartó
1 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2FIkea_logo_svg_3dff2b8f62.png&w=256&q=75)
IKEA Industry Magyarország Kft.
9400 Sopron, Ipar krt. 19.
Némethné Söjtöri Szilvia
Beszerzési csoportvezető
2 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2FJoker_20422272a4.png&w=256&q=75)
JOKER Festékházak Kft.
9400 Sopron, Győri út 54.
Reichart Gábor
ügyvezető
1 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2FPosta_04513be8eb.png&w=256&q=75)
Magyar Posta Zrt.
9401 Sopron, Széchenyi tér 7-10.
Kisné Bodnár Szilvia
Képzés-menedzsment osztály munkatársa
2 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2FNovomatic_5f39a01521.png&w=256&q=75)
NOVOMATIC Hungária Kft.
9352 Veszkény (Novomatic park), Fő u. 186.
Bella Szilvia
duális kapcsolattartó
1 tanuló
OBI Hungary Retail Kft.
9400 Sopron, Határdomb út 3.
Párizsné Németh Mária
adminisztrátor
1 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2FO_and_P_logo_RGB_72fbb59e6e.png&w=256&q=75)
Orbán & Partners
9400 Sopron, Hátsókapu 8. I. em.
Orbánné Németh Magdolna
ügyvezető
2 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2FProfi_master_7710de2c21.jpg&w=256&q=75)
PROFIMASTER Kft.
9495 Kópháza, Keresztúri út "hrsz" 907/36.
Pados Gábor
Munkaügyi vezető
1 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2FRabakoz_Logo_80d4420575.gif&w=256&q=75)
RÁBAKÖZ MM Zrt.
9300 Csorna, Erzsébet királyné utca 4.
Sándor István
kereskedelmi igazgató
1 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2FRoto_c8232f0adc.jpg&w=256&q=75)
ROTO ELZETT Kft.
9461 Lövő, Kossuth L. u. 25.
Vassné Korsós Ágnes
duális kapcsolattartó
1 tanuló
Soproni Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft.
9400 Sopron, Virágoskert utca 7.
Mészárosné Pölöskei Rita
ügyvezető
5 tanuló
![Partner logó](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsop-fay.cms.intezmeny.edir.hu%2Fuploads%2FVelux_fb0f7fde6a.png&w=256&q=75)
VELUX Magyarország Kft.
9431 Fertőd, Malom köz 1.
Hangácsi Horváth Erika
HR munkatárs
2 tanuló